Kristálycsaládállítás

Beszámolók

Kedves Sveates !

Te voltál számomra az utolsó esély, mikor felkerestelek.

Mindenem megvolt, amire azt mondják, hogy a boldogsághoz kell, de én mégis boldogtalan voltam, és nem tudtam rájönni, hogy miért. A gyerekkorom valóban rossz volt, de álmomban sem gondoltam, hogy olyan problémákat tud okozni, hogy képes 36 évesen megkeseríteni az életemet.

Egy sötét kútban éreztem magam még mielőtt találkoztunk, amibe zuhanok lefelé és már senki nem tud segíteni. Ha egyik nap bekopogott volna a halál, akkor mindent hátrahagyva szívesen elmentem volna vele, sőt még vártam is őt.

Egyik meditációmban könyörögtem a belső Mesteremhez, hogy segítsen. Majd a párom meditáció végén megszólalt, hogy hallott egy hölgyről, aki egy ismerősünket teljesen kicserélt, életvidám lett, és szerinte próbáljam meg, mert segítségre van szükségem.

Azt tudtam, hogy segítségre szorulok, de nem akartam senkitől elfogadni, hisz eddig egész életemben minden nehézséget meg tudtam oldani. De rá kellett döbbenem, hogy rosszul, mert akkor nem tartanék itt. Már nagyon bezárkóztam a saját kis életembe és már barátokhoz sem jártam, akik viszont tényleg szerettek/szeretnek. Ez megrémített, mi lesz velem idősebb koromban, gondoltam, ha már most úgy élek, mint egy depressziós ember. Lépnem kellett.

Ahogy megkaptam a telefonszámodat, egyből felhívtalak és amikor hozzád mentem, olyan könnyedén és határozottan mentem, tudtam, hogy találkoznunk kell.

Soha nem éreztem ilyet eddig, olyan érzés volt, amiről az ember csak a sorsfordító könyvekben vagy a mesében olvas. Jó volt ezt érezni, valami nagyon jó kezdetét.

Igazából semmit nem tudtam rólad, még a honlapot sem olvastam el.

Ami első találkozásunkkor feltűnt, hogy kiegyensúlyozott vagy és ez nagyon tetszett.

Aztán elkezdődött a nagy átalakulás és a döbbenetek sorozata. Tetszett, hogy egyáltalán nem akartál befolyásolni, türelemmel áltál hozzám, rám bíztad, hogy mennyi idő alatt oldom meg a problémáimat, nem siettettél.

Majd elmentem családállításra, amitől rettegtem, de tudtam segíteni fog, ha szembe merek magammal nézni. A segítő lány pontosan a legbelső érzéseimet mondta el, amiről senkinek nem beszéltem. Nem bírtam megszólalni, de nem is kellett, mert a lány olyan pontosan elmondott rólam mindent, mintha csak én beszéltem volna.

Ahogy jártam hozzád úgy lettem napról napra jobban. Már elküldeném a halált, ha kopogtatna az ajtómon, mert tudom miért élek, visszaadtad az életemet, és ez nem túlzás. Most már velem van a boldogság.

Egyik kezelés során, amikor kimentél a szobából és mondtad, hogy pihenjek, becsuktam a szemem és megjelentek a szüleim és hallottam a hangjukat. Nehéz ezt leírni, hogy milyen érzés volt. Egyszerűen tudtam, hogy ott vannak, mikor pl. amikor tudod, hogy szerelmes vagy. Szóval tudod és kész.:o))

Elmondták, hogy ami gyerekkoromban rossz dolgok történtek köztük, azt ők választották.

Ez volt az ő sorsuk és ezt ők akarták és megkértek, nagyon kedvesen, hogy ezt fogadjam el és engedjem el. Éljem a saját boldogságomat és valami leírhatatlan szeretetet küldtek felém.

Rájöttem, hogy mindig is szerettek a szüleim.

Sírtam, de ezek az öröm könnyei voltak. Lerakhattam egy nagy terhet.

És még plusz egy dolgot is kaptam tőled, még jobb lett a párkapcsolatom, pedig nem is ezért kerestelek fel.:o)

Magtanultam, hogy az életet, úgy kell elfogadni, ahogyan van.

Ugyanis tagadtam a negatív dolgokat, nem értettem, hogy miért ad Isten negatív eseményeket, nekem vagy bárkinek az életébe. Most már tudom, hogy a negatívra is szükség van.

Hiszen az által lettem erősebb. És ha más szemszögből nézem, a negatív nem gond, csak egy megoldásra váró feladat. Nem akartam szembenézni az élet feladataival, de Te ebben is segítettél.

Most már teli vagyok életenergiával, erővel. Rég éreztem ilyet, nagyon jó érzés és nem múlik el, ez a legjobb benne, sőt egyre jobb lesz.

Még nagyon sokat tudnék írni a veled töltött élményeimről, meghatározó személy lettél az életemben.

Te nagyon-nagyon tudsz.:o)))

Sok boldogsággal:

Hajni

Kedves Sveates!

Kezdjük mindjárt azzal, hogy mint szkeptikus és örök kételkedő, de mégis nagy felfedező, mit is gondoltam arról, hogy családállítás. Tulajdonképpen semmit. Halvány fogalmam sem volt, mit takar a szó, illetve módszer. Laikuskent mentem el hozzád és rögtön bele is csaptam a lecsóba, azaz állítottam. Egyet tudtam: szeretnék segítséget kapni valakitől, aki részlehajlás nélkül (nem barát es nem családtag), de mégis ember- es érzelem közeli módszerrel dolgozik. Pszichológus kilőve. Én is annak készültem korábban és találkozván a jövő pszichológusaival tudtam, hogy nem jutunk el messzire, mert simán átverem, megvezetem őket. Pontosan úgy, ahogy magamat is sokszor megvezet(t)em. Ateista családban nőttem fel, így pásztor, atya szintén kilőve. Kineziolugos? Esetleg. De inkább mégsem. Maradtak az alternatív megoldások. Régóta mondogatta a fodrászom, hogy van egy ilyen módszer. Már be is jelentkeztem oda, ahova ő jár, aztán mégis hozzád jöttem el és lemondtam a jelentkezésemet a másik helyen. Lehet, hogy nem véletlen ez sem.

Az első alkalommal, mikor bejelentkeztem hozzád, állítottam is. Talán a negyedik voltam aznap, mar nem emlékszem. Döbbenetes volt, hogy meglett es fiatal asszonyok illetve urak milyen problémával és betegséggel élnek mar jó ideje együtt. (Ehhez képest én a magánéleti problémámmal egy királylánynak tűnök, akit szúr a koronája. J) Rémisztő volt látni, hogy ezek az emberek vadidegenek előtt felvállalva fajdalmukat megosztják legféltettebb titkukat, önként. És itt van a csavar a dologban. Önként teszed és egyedül, mégis sokan segítenek neked abban, hogy apró lepesekkel odáig eljuss, hogy kimond, meglásd, szembesülj a problémáddal es persze önmagaddal. Ma már persze tudom, hogy az sem ritka, hogy öntudatlanul átveszünk vagy átadunk érzéseket, blokkokat családtagjainktól és családtagjainknak, pusztán szeretetből. Nem is tudunk róla, mégis mindkettőt érinti, mindkét fél szenved ettől, de egyik sincs tudatában, hogy miért is van az éppen úgy. Talán ez a leghátasosabb módszer, amivel eddig találkoztam, amolyan hirtelen lerántom a ragtapaszt-megközelítés. Bár meg kell jegyeznem túl sok tapasztalatom nincsen e téren. Kiegyensúlyozott életem volt, minden területen. Biztonságra törekedtem, mint ahogy mindenki más is. Valami mégsem stimmelt, megmagyarázhatatlanul félre siklottak a kapcsolataim, ezért voltam ott nálad először.

Az első alkalommal emlékszem, csak ültem és moziztam. Hol a sírás fojtogatta a torkomat, hol dühös voltam, hol vigasztaltam volna azt, aki éppen előttem zokogott és a régen eltemetett érzésekkel, tényekkel szembesült. Be kell vallanom végig azon gondolkodtam, hogy vajon ezek beépített emberek? Ez tuti valami szemfényvesztős módszer, amivel jól meg lehet vezetni szerencsétlen es elkeseredett embereket. Ez egy nagy humbuk! Uristen, csak kerüljek mar ki innen! Aztán persze rám került a sor. Érdekes volt, hogy én nem láthattam az állítást, csukott szemmel kellett egy ideig ülnöm és csak a kérdésekre válaszolni. Már itt kicsit összezavarodtam, de tartottam magam a korábbi hipotézishez. Aztán egyszer csak ott ült előttem egy nő törökülésben, aki elkezdte mondani a tutit. Te csak megkérdezted, hogy ismerősek-e gondolatok, mondatok? Na ja, azok voltak, hiszen a lelkemből beszélt.

Na, ne! Ez nem lehet, hiszen most látnak először. Ezeket még az iwiwről sem lehet megtudni... Valami nem stimmel. Hogy lehet, hogy az apámat es anyámat képviselő fiúnak és lánynak valóban ott fáj, ahol a szüleimnek is egészségügyi problémája van? Senki nem tudja a szűk családon kívül, hogy anyámék nem hárman, hanem négyen voltak testvérek és egyikük csecsemő korában meghalt. A többit már nem is említem. Most akkor, hogy is van ez? Teljesen összezavarodva távoztam és persze megígértem magamnak, hogy többet ide nem jövök. Két nap telt el és már hívtalak, hogy jövő héten megyek és állítok.

Leírhatatlan a folyamat, ami elindult bennem. Érzelmi hullámvasúton utaztam. Két nap pokol a lelkemben. Aztán jött az érzés, hogy még akarok egy kicsit ebből a szenvedésből, mert tudom, hogy utána sokkal jobb lesz. Már akkor éreztem, hogy valami beindult, valami dolgozik ott mélyen legbelül. Egy hét múlva az állításom már sétagalopp volt az előzőhöz képest. Sokkal könnyebb volt, mégis az áttörés ezután következett be.

Én, a tudatos nő, a közgazdász, a vezető beosztásommal pördültem egy párat és aztán szépen lassan átrendeztem az életem. Módszeresen kiiktattam néhány barátot, szereztem újakat, megváltozott a kommunikációm, a korábbi határozottságom helyett inkább magabiztosan kérdezek, mielőtt cselekednék.

Két állításom volt es azóta csak segítőként veszek részt, mikor időm engedi. Sokat tanulok ilyenkor is, es természetesen oldok is, bár egyre ritkábban. :))) Elmondhatatlan az élmény, mikor valaki közel enged magához. Számomra ez mindig egy csoda marad!

A családállítások során sok minden a felszínre került és más is kiderült rólam, melyeket gyermekkorom óta tagadtam és igyekeztem nem tudomást venni róluk. Külön köszönet nem csak neked, de minden résztvevőnek azért, mert nem néztek rám úgy, mint egy kicsit lökött, furi lányra. J))

És amiért felkerestelek? Megoldottam. Megoldottuk. Közösen. Kellettél hozzá te is persze :) és még sokan mások....

Puszillak, ölellek:

Anita

Olyan sokfelé jártam már és annyi mindenbe belekezdtem, hogy lebontsam azt az akadályfalat, amit saját magam köré építettem. Elkezdtem, majd feladtam. Egy idő után minden módszer a változásra túl macerásnak bizonyult és feladtam. A feladás kudarca pedig ördögi körként sodort bele újabb és újabb depresszióba. Amikor azt hittem mindent megoldottam, az élet egy erősebb hullámban tornyosította fel, amin kell még változtatni. És mit tesz az ember, aki saját maga ellen küzd? Nekimegy a hullámnak, valahogy túléli, megveregeti a VÁLLÁT és értetlenül áll a következő toronymagas hullám előtt, ami nagyobb adagban testesíti meg a problémáit.

Meguntam a fulladozást. Megtaláltam Sveatest. Ő csak jött és fenekestül felforgatta az életemet. Nem mintha kértem volna rá:) Megmutatta, hogy tudom saját magam feloldani a korlátaimat. Be kellett VÁLLalnom ezt, azt, hogy végre kitörjek saját magam szabta korlátaimból, frusztráltságomból és begyepesedett röghöz kötöttségemtől.

Ez nem egy wellness túra, ahová elmész, mások kényeztetésére vagy bízva és semmi dolgod, csak élvezed, hogy szépülsz, pihensz és a környezeted egy kisidőre megváltozik a nyugalmadtól. Itt csak te vagy, és a problémáid, amikkel szembe kell nézned és meg kell őket oldanod, hogy tovább tudj lépni. És ott van Ő, aki fogja a kezed és segít. Mindig, mindenhol. Kemény és fájdalmas felismernünk a legféltettebb sötét foltjait az életünknek/ gondolkodásunknak /hozzáállásunknak. De Ő ott van és segít:) Mindig, mindenhol.

Jól emlékszem, mikor először hallottam rólad, azonnal tudtam, hogy el kell, hogy menjek hozzád.

Egy hónapig kérettem magam, most már tudom a sorsfordító találkozások előtt mindig hezitál az ember.

Durván édesség függő, magába zárkózott valakiként érkeztem legelőször hozzád.

Már az első állításomon láttam, éreztem azt az odafigyelést amit sehol máshol nem kaptam meg eddig.

Aztán az egyéni kezelések/masszások után azt vettem észre, hogy nem ettem egy hétig csokit.

Aztán a következő héten sem és azóta sem. Soha nem gondoltam volna, hogy ez egyszer megtörténik velem.

Olyan dolgokat hoztam felszínre a segítségeddel, amiken azt hittem már rég túl vagyok.

Segítettél, olyan lágyan vezettél, hogy egyre-másra hullottak le a páncéljaim.

Mikor eljött az idő keményen fogtál, mindig úgy és akkor amikor éppen ott volt az ideje.

Elindultam egy úton a segítségeddel és remélem megérkezem saját magamhoz.

Mérhetetlen hálát érzek irántad, nem csak én most már az egész családom is.

Köszönöm."

-Györgyi-

Kedves Sveates, Barátnőm!

Másfél évnyi munkát nehezen lehet összefoglalni pár mondatban, de a legtöbb amit adhattál nekem: az SAJÁTMAGAM! Ráébresztettél arra, hogy a szülőktől, szeretteinktől átvett fájdalmak és akadályok, csak megmutatják nekünk, hogy mi magunk is mennyire értékesek és szerethetőek vagyunk. Az együtt felállított ,,problémáimon" keresztül segítettél, hogy a „hagyma héjjak” alól végre felszabadulhassak és merjek hinni, bízni és cselekedni. Aktív tanulási időszakot töltöttem Veled, amiben nagyon jó tanító Mesterem voltál! Már csak azért is, mert jóval többet adtál mint egy terapeuta: figyelmet kaptam és szeretetet is, aminél többet lélek nem adhat.

Köszönöm a jó szándékodat, a biztatásodat és, hogy kikerültem a zártságból, az önmarcangolásból, kishitűségből és elkezdhetek egy új fejezetet az életemben, ami már Rólam szól. Úgy, hogy bátran állíthatom, a fejezetek írása elkezdődött.....:-)))

Hálával és szeretettel ölellek,

Sóni

Kedves Sveates!

Oly régóta kéred már, hogy megírjam az elmúlt év tapasztalatait, mindazokat amin közös munkánk során keresztül mentem. Nem is tudom hol kezdjem, hisz oly sok minden változott meg ezalatt az idő alatt. Az életem teljes fordulatot vett. Úgy érzem teljesen kicserélődtem, felfedeztem olyan tulajdonságaimat amit nem is sejtettem hogy vannak. A régi életem már csak emlék, s furcsa visszagondolni rá, hogy mi lett abból a szenvedő, vergődő gyerekből aki, nem is olyan régen voltam. Furcsa, még is fantasztikus dolgok történnek velem. Furcsa, mert még pár hónappal ezelőtt gondolni se tudtam arra amit ma megélek. Fantasztikus, mert olyan lehetőségek tárultak fel előttem amire mindig is vágytam, s a segítségeddel végre úgy nézhetek szembe velük, hogy tudom, sikerülni fog! Minden! Hálásan gondolok azokra az együtt töltött órákra. Voltak nagyon nehéz és fájdalmas pillanatok, és voltak csodás és felemelő érzések. Most már látom, hogy mindez a fejlődésem része és szabadságom záloga volt! Hálás vagyok a Sorsnak, hogy találkozhattam veled!

Köszönöm!

puszi, Miki

Ha egy mondatban össze kéne foglalnom, akkor ennyit mondanék: "Élet értelme ez a NŐ" arról nem is beszélve amit csinál :) Ha kész vagy a változásra, segít neked merre találod a saját utad, amit csak egyedül tehetsz meg. Lehet közben be kell majd VÁLLalnod (!) egy s mást, de mily csekély áldozata ez annak hogy tudd ki vagy te a terheid alatt és a színezett elefántméretű szemüveged mögött? :)

Kedves Sveates!

Nekem nagyon megdöbbentő élmény volt. Olyan értelemben, hogy olyan dolgok derültek ki, amikről halvány fogalmam sem volt, nem is lehetett. A hatását éreztem, tudtam, hogy van valami, ami miatt egy bizonyos módon cselekszem, de hogy mi ez az egész és mit lehet vele kezdeni... Hááát, ha megfeszülök se tudtam volna egyedül rájönni, max. 20 év megfeszített meditáció után, addig meg hoppá, gyönyörűen eltelt volna az életem.

És ami a legszebb az egészben, hogy ezek a dolgok ott Nálad másfél-két óra a felszínre jönnek, ÉS UTÁNA LE LEHET TENNI AZ EGÉSZET, úgy ahogy van. Nincs többet hatás, amelynek nem lehet ellenállni, nincs többet kényszeres cselekvés. Iszonyat felszabadító élmény. Mind a három állításom után úgy jöttem el, hogy istenem, most kezdődik az életem, az én saját életem. Mint amikor leteszi az ember a kövekkel telepakolt hátizsákot, és először vesz egy jó nagy levegőt. Iszonyat felszabadító.

És csak ott álltam, hogy istenem, mennyire jó, hogy vagy és csinálod ezt, és el lehet jönni hozzád, és meg lehet szabadulni ezektől a dolgoktól, nem hetek meg hónapok, hanem órák alatt.

Az állításaimnak azonnali hatása volt. Vasárnap voltam Nálad, másnap bementem a munkahelyemre és néma csönd, nyugalom. Az előtte hónapokon át tartó brutális leterheltség egyik napról a másikra megszűnt. Elfújták. Na ez volt az, amikor másodszor is ledöbbentem :))))!!

A munka még folyik, van még nagytakarítani való, és tudatosan is változni kell. De minden egyes alkalom után, amikor nálad vagyok, egyre közelebb és közelebb kerülök ahhoz az élethez, amit szeretnék, és ami tényleg én vagyok.

KÖSZÖNÖM Neked, hogy segítettél. Ez egy hihetetlen lehetőség, és annyira jó, hogy vagy!!

Edit

Kedves Sveates!

A 2.állitás követöen, szinte már pár nappal késöbb tapasztaltam változást. Megváltozott a tartásom/járásom/ kisugárzásom.
A kisfiammal is türelmesebb vagyok, meg mintha ö is nyugisabb lenne ( nyilvan engem, ( is) reflektál)
- nem tud annyira kiboritani mint regen.., nincs az az érzésem, hogy elég és nem bírom...

De, ami számomra a legnagyobb boldogságot jelenti- Tegnap volt, az allitas ota az elsö alkalom h, olyan szituácioban talaltam magam ahol, korabban megint elöjött volna a " mindenkitöl félek, kicsi vagyok, bántanak- és inkabb nem szolok, egy szót sem- akkor nem törtenhet semmi rossz" reakciom, es nagy örömmel tapasztaltam, hogy kb. negyed ora utan, en is minden gond nelkül, es veszélyezettség érzése nélkül, beszélgettem, vad idegen emberekkel több mint 2 oran keresztül;))) az elöbb említett blokád nélkül.

fantasztikus!!!!!!és nagyon, nagyon KÖSZÖNÖM!!!!!!!

szeretettel
Réka

Tegnap a nőiesség kurzuson a meditáció előtt már előre dolgoztam, mert már indulás előtt is összeírtam 2 oldalnyi vágyat (aztán este is még vagy 6-ot), abból egy már meg is fogant. Végre szántam rá időt, hogy az utálkozásokkal teli reggeleket megváltoztassam. Hogy a reggelek ne fájdalmasan és súlyos agymenéssel kezdődjenek, hanem örömmel, nyugalommal, és fokozatossággal. És az ébresztővel való viaskodás és a sürgetettség érzése helyett legyen időm még heverészni az ágyban, élvezni a reggel fenségességét, és találni valamit, aminek örülni lehet.

Erre ma hajnalban 1 órával hamarabb kipattant a szemem. Friss tudatállapotban, a saját tempómban kelve, az ébresztő még szóhoz se jutott. Nem éreztem utálkozást, és végre volt időm kicsit szüttyögni... Kimentem a konyhába és az ablakból megláttam egy csillagot a tiszta égen. Úgy megörültem neki, mert amióta a városban lakom és nem kell korán kelni, ritkán látok csillagot a hajnali égen. :-)

Kedves Sveates!

nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, amiket a családállítás alatt éreztem - olvastam már róla korábban, de fogalmam sem volt róla h hogyan zajlik.... mindenesetre nagyon felkeltette az érdeklődésemet, megtetszett, hogy nem nekem kell elmondanom, hanem a segítők "játsszák el" a családtagjaimat, sőt saját magamat is....
Bár nem mindenkit ismertem fel, ( nyilván ennek is megvolt az oka, es valószínűleg egy másik állítás témája lesz) az aznap feltett kérdésemre, problémámra megoldást kaptam.

már jó ideje úgy éreztem, mintha kívülállóként nézném magamat, nem aktívan megélve az életet, csak szemlélődve - ez az állapot nagyban gátolt abban, hogy a szó valós értelmében át/megéljem a velem történt eseményeket, érzéseket. Ettől én is szenvedtem, de sem az okát nem tudtam, sem pedig azt hogy, hogyan tudnék kitörni, a saját magam alkotta üvegfal mögül.

- az állítás során kiderült: hármas ikrek voltunk (csak egy testvérről tudtam aki 4 naposan meghalt) - én pedig, tudat alatt azonosítottam magam a meghalt ikertestvéreimmel .........

íez fél éve történt, azóta sokban megváltozott az életem, saját magam tudok lenni, érezni.... és ez nagyon, nagyon jó.

Hálásan KÖSZÖNÖM NEKED! és remélem, hogy hamarosan megint találkozunk a következő állításon, hogy tovább dolgozzak a még elvarratlan szálakon...;)

A bennem lezajló változásnak fizikai jelei is voltak/vannak:

Akkor kicsit hitetlenkedve csengtek szavaid a fülemben - de igazad lett: a csuklómon levő nagyobb dió méretű ganglion (amit 2x műtöttek már, de mindig visszanőtt az elmúlt 6 év alatt) - fájdalom nélkül felszívódott, és azóta sem nőtt vissza!
Amiért szintén hálával tartozom, így ugyanis egy további műtéttől mentettél meg.

Szeretettel,
Réka

Kedves Sveates!

Engem a kíváncsiság hajtott hozzád. Először egy kezelésen vettem részt, amely olyan intenzív érzelmeket hozott elő belőlem, hogy magam is meglepődtem, hogy ilyen érzelmek egyáltalán vannak bennem. A kezelés után nagyon kellemes változásokat éreztem magamon, a világ "lágyabb", "puhább" lett körülöttem, azt éreztem, hogy jobban meg tudom élni az érzéseim. Rádöbbentem, hogy eddig olyan elfojtott érzések voltak bennem, amikről eddig mit sem tudtam. És arra, hogy mennyire fontos foglalkozni velük, mivel hatalmas befolyással vannak az életemre.

A kezelés jótékony hatása vitt arra, hogy elmenjek segítőnek egy családállításra. Itt újabb élménnyel lettem gazdagabb. Sok mindent nem tudtam a családállításról. Döbbenten tapasztaltam, hogy a testem mennyire a rám kiosztott szerep szerint viselkedik. A helyzetnek megfelelően fájdalmat, szomorúságot, vagy épp örömöt éltem meg, miközben nem is tudtam, hogy milyen szerepben játszom.

Eddig jó néhány alkalommal voltam segítő és kétszer állítottam. Az állítások nagyban segítettek, hogy lerakjak terheket, felfedezek új lehetőségeket, teljesebbnek éljem meg az életem. A segítői részvétel is nagyon inspiráló volt számomra, mivel a más állításán tapasztaltak a saját helyzetem megértésében segített.

Szeretettel,

Ottó

Kedves Olvasó!

Mielőtt elolvasnád, amit írok, a tapasztalataimat, tudd, hogy nem vagy egyedül, és, hogy van segítség számodra!Én azt ajánlom, ha hasonló problémáid vannak, hogy bátran vágj bele a családállításba!
Íme az én történetem:
2010. év eleje rettenetes volt számomra. Olyan fájdalmakat éltem meg elég erősen a testemben, amiket még elképzelni is nehéz!Képzeld el, hogy megégeted a kezedet egy 10 cm-es folton, és húsig ég .Na, én hasonló fájdalmakat éltem meg minden áldott napon!És egész nap!Reggeltől estig!!Mintha valaki belenyúlt volna a hasamba, és jó erősen szorította a gyomromat, májamat, beleimet. És egész nap!Iszonyatos volt, és nem múlt el!Itt jött az, hogy valamerre lépnem kell!Elmentem orvosokhoz. Mindenféle vizsgálatot megcsináltak rajtam, és láss csodát: Semmit sem találtak!!!Amúgy tudtam, hogy érzelmek nyomorgatnak, mert a testemet érdekes módon egészségesnek éreztem!De nem tudtam, hogyan tudok ebből a helyzetből kijönni. Ha akkor nem lépek, szerintem nyárra már nem élek!Legalábbis én így éreztem!Nem bírtam volna tovább...
Ekkor hallottam a családállításról, és gondoltam adok egy esélyt neki!Itt azért megjegyzem (szégyen-nem szégyen), hogy az első két alkalommal sajnáltam rá a pénzt, hogy drága (vagyis inkább magamra, akkor még azt éltem!!!), de miután érezni kezdtem, hogy "könnyebb vagyok" már nem érdekelt a pénz!Sőt, minden pénzem odaadtam volna, mert egyre könnyebbnek, és könnyebbnek éreztem magam. Jöttek le rólam a terhek!És ezek a családállítások rengeteget segítettek nekem. Feloldódtak olyan érzelmi blokkjaim, amiket magamtól sosem tudtam volna feloldani!
Íme picit részletesen :) :
Az 1.-nél: felvettem apu legjobb barátjának a személyiségét, tulajdonságait (még anyu hasában!Mert abban az időben halt meg a fickó, amikor születtem.), hogy apukámnak ne hiányozzon annyira az elvesztése! Még ennél az állításnál kiderült az is, hogy anyu összes érzelmét átvettem, amit a nagymamám iránt táplált. És ezek ugye "negatív" érzelmek voltak Ja!Meg nagyon erősen meg akartam menteni aput. Minden áron, akár az én életem árán is!De ott rájöttem, hogy nem menthetem meg!Mindenki csakis saját magát mentheti meg!
A 2.:(Itt azt mondtam, hogy van valami nagy negatív banda rajtam, ami nem enged!)
Az állítás során kiderült, hogy anyu összes negatív érzelmét átvettem, és azok bandáznak rajtam!Félelem, szégyen, pánik, szorongás, ilyenek. Nos ezeket is sikerült feloldani, visszaadni neki, hiszen azok nem az én érzelmeim voltak.
A 3.: Kiderült, hogy anyu terhessége ikerterhességnek indult, volt egy kistesóm. Fiú lett volna.(És az az érdekes, hogy anyuék fiút vártak!!Már megvolt a neve is!)Talán ezért is neveltek engem inkább fiúsan!(Így pótoltam őt nekik! Hisz fiút vártak!) Apuval szereltem, falaztam, csempéztem, szóval mindent csináltam, amit egy fiú csinálhat (lány létemre!).
Nos, sajnos ott az állításon egyszer csak bezárult nálam az ajtó. Oly annyira, hogy fel sem ismertem a testvéremet. Nem engedte a lelkem!Még korai lehetett!Nála vesztettem el a szeretetet!De nagyon durván kijött, hogy elfojtom a szeretetemet, és büntetem magam, hogy én megszülethettem,ő meg nem. Ő volt az, akit tiszta szívből szerettem, és meghalt, elhagyott!Hát akkor én nem érdemlem meg az életet!Ha ő sem élhet, én sem akarok!
És ez már elég korán kiderült, hogy pl. majdnem meghaltam születésem után, tizenévesen többször véget akartam vetni az életemnek, és mindent megtettem ez ügyben, csak valami nagyon erősen megakadályozta!Talán az élet, talán a lelkem...
A 4.: Itt kiderült, hogy apukám összes betegségét "túszul ejtettem", hogy ne haljon meg. Én meghaltam volna helyette!Csak ő ne! És az összes tünete ki is jött rajtam! Mellkas szorítás, vesefájdalom, ilyesmi!És nagyon durván!!!
A halálfélelem is!!!!Nos ezeket a tüneteket is visszaadtam neki!
Az 5.:(Már jó ideje tudtam, hogy fogok én még a testvéremmel találkozni!:))Nos amiket éreztem a mindennapjaimban: Nyomor, bűntudat az evés miatt (múlt nyár óta 10 kg-ot fogytam, úgy hogy ettem rendesen, de a kaja nem szívódott fel!!), valami gombóc a gyomromban, aranyér (elég durván, és nem múlt el!!), székelési nehézségek, hasi fájdalmak, mellkas fájdalom....És nem ám csak picikét éreztem ezeket!!A lehető legdurvábban voltak rajtam!!!
Szóval ennél az állításnál megint kijött az ikertesóm! Most már éreztem őt, és ott volt jó lenni vele!És képzeld!Nagyon ritka (Szerencsés vagyok megint???:)): de ő sem akart elengedni engem!!!Egész életemben velem volt, hurcoltam! 20 évesen cisztám volt, és nem múlt el, így megműtöttek vele. Hát az is miatta volt!Utána mivel kivették, megtámadtam valahogyan a tüdőmet!(Allergia) És milyen érdekes: a páros szerveket!!!(Hogy ne legyek egyedül!)
De mikor ezeket magamtól mondtam ott, rájött, hogy el kell engednie, mert tönkremegyek, és ő is akadályozza ezzel a saját sorsát!Úgyhogy volt nagy sírás-rívás, de sikerült mindkettőnknek elengedni a másikat!
Itt volt még olyan, hogy apu egyszer azt vágta anyu fejéhez mikor veszekedtek, és anyu már kezdett elhízni, hogy "Nem vagy nő!". Na ez megint pecsétet hagyott rajtam, hogy 1 nő akkor nő, ha sovány!Mármint én gyerekként így fordítottam ezt le magamnak!Úgyhogy ezért is volt nálam, hogy nem szívódott fel a kaja. És csak fogytam,és fogytam.
A 6.: Itt már nem is a történet volt a lényeges számomra. Persze itt is volt, de valahogy "értettem", hogy nem a történet a lényeges, hanem az energia!És az energiából kiindulva láttam az eseményeket, történéseket. Mindenesetre azokat a blokkokat is sikerült feloldani!:)Ez a lényeg!

És az is érdekes, hogy a szülők sem véletlenül mesélnek el dolgokat!Például a testvéremnek nem mondták el, hogy apunak volt 1 barátja, akit látott meghalni!(A szeme láttára darálta be egy vonat!)Vagy, hogy sokszor mesélték nekem, hogy ők fiút vártak helyettem!Ja!És még bizonyíték is van ezekre a dolgokra!(Amúgy a lelkük mélyén, ahogy te is, a szülők is tudnak mindenről!!!Pl. apu kislánykoromban azt írta az emlékkönyvembe, hogy: Te vagy az én legnagyobb barátom! Érted? Miért nem azt írta, hogy drága kislányomnak szeretettel!!????

Ma már elmondhatom, hogy jól vagyok!Egyre inkább tudok örülni az életnek!Elmúltak azok a testi problémáim, amik megkeserítették akkor az életemet, ha lehet azt az időszakot életnek hívni. Én inkább halálnak hívnám, mert élet ott nem volt!Egyre inkább a "pozitív" érzelmeket kezdem élni, ami nagy szó nálam, az után a rengeteg "negatív" után!!(Az erő sötét oldalára kerültem!:)És nehéz volt átbillennem a jó oldalra!!)Nos ez a folyamat még mindig tart, természetesen nem áll le, és résen kell lenni, hogy vissza ne billenjünk megint, de már egyre könnyebb kezelni a helyzetet!Mert ugye nem mindegy, hogy pl. egy depresszió fél évig van rajtad, vagy csak fél napig!
És még annyit, hogy azért voltam ilyen sokszor állítani, mert ez olyan, mintha egy kötélre csomókat kötnél!Kezded kihúzni magadból a kötelet, és hopp: ott egy csomó. Azt kibogozod, de ahogy húzod a kötelet, megint ott egy csomó. És ha magadtól nem tudsz vele mit kezdeni (én nem tudtam!), akkor az olyan, mintha falba ütköznél, akkor segítség kellhet. Mindenkinek van egy-két ilyen csomója. És azokkal önállóan, vagy segítséggel könnyebb, de kezdeni kell valamit, hogy az élet élet legyen, és ne halál!Nyilván valakinél elég 2-3 állítás, ez teljesen egyénfüggő, hogy mennyi terhet visel az illető, nekem több kellett.
A segítség, pedig, hála Istennek adott!
Szóval, én ajánlom, hogy bátram vágj bele a családállításba, és remélem segítettem neked a történetemmel!:)
Ezúton is köszönetet szeretnék mondani Sveatesnek! Hálás köszönet, és ölelés neked, amiért segítettél nekem abban a folyamatban, hogy az életemet Életként élhessem! :)

Puszi!:)
O\\\\\\\'deiod

Kedves Sveates!

Nehéz élménybeszámolót írni a családállításokról, mert mindig más-más volt a tapasztalatom. Eddig összesen négyszer voltam, de mindig meglepetés volt számomra, hogy a problémáim okaként mi minden jött a felszínre. Nagyon érdekes volt kívülről, másokon keresztül megtestesülve látni, hogy tudat alatt valójában milyen érzések is kavarognak bennem. Ez sokszor szomorú volt, sokszor megdöbbentő, de egyben megnyugtató is, hiszen végre felszínre kerültek ezek az érzések és végre számomra is nyilvánvalóvá váltak. Hiszen a problémával való szembesülés mindig az első lépés a megoldás felé :-)))

De ezzel persze még nem ért véget a családállítás, jött a probléma feloldása. Ez nekem mindig elég nehezen ment, mert nehezen engedem el a problémáimat... De te megbirkózol egy ilyen kemény dióval is, mint amilyen én vagyok :-)))

Más módszerekkel való oldásnál először sokszor még mélyebbre süllyedtem és kellett egy kis idő, mire végre kitisztultak belőlem a rossz érzések. Családállítás után viszont mindig úgy érzem, mintha elpárolgott volna az egész probléma, mintha soha nem is létezett volna, egyszerűen eltűnik és egy békés, derűs nyugalom veszi át a helyét. Aztán pedig észrevétlenül, egyszer csak megjelennek a pozitív változások az életemben, amiket korábban nem is reméltem volna...

Nagyon köszönök minden eddigi segítséget :-)))

Szia Sveates!

Én többször is voltam nálad családállításon a múlt évben, úgy is mint segítő és úgy is mint állító. Még az év elején volt, hogy két alapvető problémámat derítettük ki.

Az egyik a düh érzése, a másik hogy nem vagyok elég jó. Mindkét problémám megoldódott a családállítások által!

Már nem emlékszem a családállítás részleteire, inkább az élményre, az érzésekre! Kiderült, hogy még az anyaméhben volt egy ikertestvérem aki elhalt. Ez számomra nagyon nagy veszteség volt, és még csak nem is tudtam róla. Ezért éreztem magamról hogy nem vagyok elég jó, nem felelek meg.

Most hogy tudom, volt testvérem, aki feltétel nélkül szeretett, és én is szeretem, még ha nem is ebben a világban él, megszűnt ez az érzésem! Az elején sokszor sírtam hogy nincs velem. De egyszerre örültem is hogy nem vagyok egyedül, soha nem is voltam egyedül. Most nem érzek fájdalmat miatta, csak melegséget ha rá gondolok. Mintha egy hiányzó részem megkerült volna!

A düh érzése is teljesen elmúlt. Régebben gyakran voltam dühös úgy, hogy magam sem tudtam pontosan mi bajom is van. Ez elmúlt! Ma ha dühös vagyok tudom hogy mi okozza.

Még egyszer köszönöm neked Sveates!

Tünde

Kedves Sveates,

Tavaly vettem részt - segítőként - először családállításon, és mindjárt az első alkalommal beleszerettem ebbe az egészbe.
Ebben közrejátszik sok minden: a helyszín különleges energiája, Sveates kedves, empatikus vezetése, az, hogy szimpatikus emberekkel találkozom, ismerkedem, az öröm, ami átjár, ha látom egy-egy sikeres oldás hatását, a hasznos felismerések, amik érnek egy-egy állítás kapcsán, ....és egyáltalán, csodálattal tölt el az a különleges energia, melynek keretében megszületnek ezek az átváltozások, és egyszerre vagyok magam és valaki/valami más......
Azóta, hogy saját szememmel látom a családállítás működését, áldásos hatását, mindenkinek ajánlom......tiszta szívből, szeretetből, hogy minél több embernek segíthessen lelki bajaiban - ami valljuk be, mindannyiunknak van bőven.

Edit

Drága Kedves Sveates!

Nagyon sokat és nagyon nagy szeretettel gondolok rád, különösen most itt az év vége tájékán.
Az hogy a megadta nekem az élet, hogy megismerhettelek, hogy nálad járhattam, s a családállítás élményét is átélhettem, hihetetlen változásokat indított el a megakadt kis életemben. Nem tudok neked ezért eléggé hálás lenni, csak a szeretetemet tudom sugározni feléd, de azt teljes szívemből.
Általad elhittem, s megéltem, hogy van élet a halál után, tudom, hogy mindent túl lehet élni, s nem is akárhogyan, mert a sárból, a trutyiból kilehet jönni tisztán és sokkal de sokkal okosabban és bölcsebben.
Ma már beleszerettem az életbe, ma már semmi nem lehetetlen, s tudom bármi történik is velem annak oka van, s arra nekem szükségem van.
Olyan utakat nyitottál meg előttem amiről nem is sejtettem, hogy léteznek, s a sor sok változás ami az életemben zajlik mind azt a hitemet erősíti, hogy jó úton vagyok.
Nem tudom neked leírni az elmúlt fél év minden mozdulatát, de nap mint nap történik valami, nap mint nap látom a haladást, s már tudok minderre odafigyelni, már tudom megélni, s elmúlt a sodró állapot.
Sokat, nagyon sokat kell még menetelnem, tanulnom de mindezt már várom, az életem természetes részévé vált, s kész vagyok mindent befogadni amit meg kell még tanulnom és élnem, elmúlt a félelem, a lelki nyomor, már képes vagyok szárnyalni, képes vagyok örülni, s boldognak lenni. S már azt is tudom, hogy semmi más dolgom nincs mint hűnek lenni önmagamhoz, ahhoz a középponthoz ami ott legbelül vagyok, akkor is ha ez a világ nem alkalmas még mindennek a befogadására.
Szeretettel gondolok rád, s kívánom neked a jövő évre, hogy minden úgy legyen ahogyan szeretnéd.
S természetesen ha szeretnéd levelemet megoszthatod a honlapod olvasóival is.
Szeretettel és őszinte tisztelettel: Molnárné Csilla

Szia!

Kb. 4 hete járok a nőiség tanfolyamra, és azt vettem észre, hogy színesebbé, tartalmasabbá vált az életem azóta. A foglalkozások tök jó hangulatban telnek, már ezért is érdemes elmenni. A tanfolyamon elhangzott beszélgetések érdekes folyamatokat indítottak be nálam. Ezeket eleinte nem tartottam hasznosnak, de mostmár kíváncsian figyelek bármit, ami történik az ilyen alkalmakkor...

Az elmúlt 2 hétben egyre kevésbé kívántam a húst (csirkét, pulykát se nagyon). Nem elvből vagy sznobságból, egyszerűen csak alig ettem húst... Erősebben érzem, ha nem kívánok valamit és azt is, ha kívánok valamit, mintha kiéleződött volna ez a dolog. Jobban tudom, észreveszem, hogy mi az, amit akarok, ami tetszik. Könnyebben rátalálok dolgokra, amik tetszenek.

Erősebben zavar a monotónia, vagy egyszerűen csak nincs kedvem folytatni a berögzült szokásokat, eltűrni, lenyelni dolgokat, amik régóta zavartak, amiket kénytelen voltam elfojtani, mert valahogy feltört bennem a késztetés, hogy keressem azt, ami örömteli, harmonikus. Viszont ennek mellékhatása volt az, hogy meglássam, mennyi minden diszharmonikus az életemben. A körülmények, a jelen élethelyzetem már nem annyira kielégítő, és ezekkel a dolgokkal szembesülni elég frusztráló volt. Viszont a tűréshatárom is megváltozott abba az irányba, hogy többet ne nyeljem le azt, ami nem felel meg. Először persze észre kellett venni. Másodjára meg rengeteg energiát éreztem magamban ahhoz, hogy elkezdjek változtatni a dolgokon. És érdekes módon ehhez plusz kreativitásom is lett, és néha a semmiből jönnek fel új ötletek, sőt sokszor még szerencse is társul mellé.

Azt is megfigyeltem, hogy sokkal gyakrabban kimondom a véleményem. Mostanában rengetegszer éltem a kérés és véleménnyilvánítás lehetőségével, és mintha már nem is tartanék a következményektől. Bármi, amire szükségem, igényem van, azt azonnal mondom...

A környezetemre is valamiképp hatással lehet ez a változás, ugyanis a legutóbbi munkamegbeszélésen többször is azon kaptam egyik-másik férfikollégát, hogy engem néz. :) Sőt, az egyik nap a MÁV jegypénztáros nem akarta elhinni, hogy elmúltam 25 éves. Ehelyett jól megzavarodott és rosszul adta a jegyet...

Érdekes, hogy a többi társamtól is tanulok a foglalkozásokon, az ő tapasztalatuk vagy problémájuk bennem is sok dolgot hozott a felszínre, és ezek a tapasztalatok később úgy hatnak rám, hogy bizonyos dolgokat, problémákat a hétköznapok során önállóan is le tudok rendezni magamban.

Üdv,
Z.

Szia Sveates!

Csak akartam, hogy tudd a családállítás hatására remek dolgok történnek velem! Október 1-től kivettem a 13. kerületben egy kis garzont abban a házban amit hetek óta nézegetek, hogy milyen jó lenne ott lakni és elköltözöm anyukámtól EGYEDÜL!! Amúgy én ott igatlanozom és érzem, hogy így a munkámra is kedvező hatása lesz ha tűzközelben leszek a "farmomon"
Tudok nemet mondani az olyan férfiaknak akik úgy gondolom, hogy nem méltók hozzám. Hiszem, hogy úton van az igazi!
A saját életemet ÉLEM!!

Köszönöm, hogy segitettél...

Kedves Sveates,

nem is tudom, hol kezdjem… Csodálatos az, ami szombaton történt, és az, ami azóta történik velem. Bárcsak így maradna! Tulajdonképpen most jöttem rá, hogy milyen sokszor nem saját magunk vagyunk, és hogy én is mennyire nem az voltam. Egy tükröt tartottál elém, amelyben megláttam azt az önmagam, akit akkor önmagamnak hittem, és ez a tükör kellett ahhoz hogy lássam, az valójában mennyire nem én vagyok. Megszűnt a saját magam által gyártott megfelelési kényszerből eredő, mindennap bennem dolgozó alapfeszültség és merevség. Nyugodtan és higgadtan reagálok a körülöttem zajló és a velem történő eseményekre, amin én magam is meglepődöm. Persze tisztában vagyok azzal, hogy adódnak majd élethelyzetek és pillanatok, amelyek dühöt, haragot, hirtelen felindulást fognak ébreszteni bennem, de ez elkerülhetetlen, az élet velejárója. Most valami alapjaiban változott, a gyökereknél, és ez más mint a pillanatnyi indulatok.

Az alapproblémám, amellyel megkerestelek, a párkapcsolat volt (helyesebben annak nemléte) és a baráti, emberi kapcsolatok. Azok közül is azok, amelyeket a legigazabbnak és legőszintébbnek hittem: ők mind szépen lassan, vagy egyik napról a másikra eltűntek az életemből. Próbáltam megfejteni, vajon mit csinálok ennyire rosszul, de sajnos nem sikerült… Megbántottam vajon őket? Megharagudtak rám valamiért? Túl sok voltam vagy néha talán túl kevés? Mi a lecke számomra, amit most meg kell tanulnom? Mit kell másképp csinálnom? Nem találtam rá a választ. Leginkább azért sem, mert egyikőjükkel sem haragban „váltunk el”… Biztosan tudom, hogy ha most bármelyikőjüket felhívnám (vannak egy páran, szépen megsokasodtak az évek során) megörülnénk egymásnak, megint nagyon szeretnénk egymást, ugyanott folytatnánk, mint annak előtte, amíg megint el nem tűnnek… Ezt azért írom most le, hogy lásd, hogy nem a büszkeség vagy az ego beszél belőlem. Nem egy, nem kettő „kereslek akkor megint én, megteszem akkor az első lépést megint én” dolgon vagyok már túl… Ez azonban egy idő után nagyon fárasztó tud lenni.

A meglévő barátaimtól hallom (mert szerencsére azért még maradtak páran), hogy velük is hasonló dolgok történnek. Megállapítottuk, hogy az emberi kapcsolatok mennyire felszínesek lettek, veszendőben vannak az olyan értékek, mint a tisztelet. Tiszteletet tanúsítok a másik iránt például azzal, hogy válaszolok ha kérdez, tisztelem őt annyira, hogy reagálok a kérdésére. Ezek számomra egyébként magától értetődő, evidens dolgok, alapvető normák lennének, dehát nem vagyunk egyformák…

A párkapcsolatokról pedig… Az ugye vagy nincs (de még csak potenciális jelölt sem a láthatáron) vagy valamilyen oknál fogva zátonyra fut mind. Mostanában inkább az előbbi volt a gyakoribb… De reméljük már nem sokáig :)

Ne haragudj, a levelem egy kicsit hosszúra nyúlt …, de szerettem volna ezeket a dolgokat megosztani Veled!

Mikor lehetek újra a közeledben? :)

Van néhány dolog, amiről most nem írtam, de szeretnék róla beszélni, például Anyukám… (dolgozom az ügyön, egyébként szerintem ő is hamarosan meglátogat majd :)

És ami a legfontosabb, hogy megköszönjem az eddigi segítséged… Eddig akárkinek meséltem, mindenki menni akar Hozzád :)

Szeretettel ölellek,

Kb. 2 éve ismerjük egymást, s egy nagyon szimpatikus embernek ismertelek meg, sőt mondhatom, hogy már az első találkozásunk alkalmával valami érdekes érzés volt bennem Veled kapcsolatban. Akkor nem tudtam, hogy mi is lehet az.

Kb. egy éve kezdődtek a problémáim, család, üzlet, belső önértékelési gondok, érzelmi hullámzások, és kitörések, stb. Kb. 10 hónapja volt az első mélyebb beszélgetésünk, s akkor is éreztem, hogy Te „valamit tudsz”, de nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy mi
is az. Csak azt éreztem, hogy amikor beszélgetünk, jobban vagyok, jó kiöntenem a szívem. Mindig feltöltődtem, amikor veled voltam. Ekkor beszéltél nekem először arról mit is csinálsz. Segíted az embereket, stb. Akkor nem igazán vettem komolyan, meghallgattam, de nem foglalkoztam vele.

Az életem, és az üzleti sikereim kezdtek összeomolni, még akkor sem
akartam észrevenni, hogy mi is történik körülöttem. Több esetben eljutottam addig, hogy voltak olyan pillanataim, amikor tisztán láttam, mik is a problémáim, mind a magán, mind az üzleti életben. S akkor jött egy gondolat, hogy „kemény férfi” vagyok, megoldom. S közben egyedül nem tudtam megoldani, összeszakadtam mint az a bizonyos "gatya".

Decemberben totál összeomlottam, teljesen bezárkóztam, s öngyilkossági kísérletet követtem el, mert nem láttam sem a magánéleti sem az üzleti életben kiutat. Mondhatom most, hogy hál’istennek, csak kísérlet volt...

Féltem, nem mertem szembe nézni a dolgaimmal, a párommal, és az üzleti problémáimmal. Ezt követően rájöttem, hogy szükséges szembenézni a dolgaimmal, az életemmel, de rá kellett jönnöm nem megy. Egyedül nem megy.

Ekkor találkoztunk megint. Te kérted menjek hozzád, mert érzed, baj van velem. Kaptam egy energia kezelést, rám fért! Te nagyon meglepődtél, mert az energia szintem az életét feladásra készülő ember állapotában volt. Úgy is éreztem magam. De ezután valami elindult, jók voltak a beszélgetések.

Majd pár napra rá, kificamodott a bokám, amit gipszelni kellett.. Elmondtad nekem, hogy MÉG MINDIG NEM VESZEM ÉSZRE, MENNYIRE ROSSZ AZ IRÁNY?

Változtatni szükséges az életem több területén!
Akkor kezdtem hozzád heti szinten kezelésekre járni. Szinte vártam mikor mehetek, mindig nagyon kellett az energia, a beszélgetés, a masszázs. Azt éreztem, mind a lelkemnek, mind a testemnek nagyon jó amit kapok tőled.
S ez így is volt. Érdekes, a veled való találkozások, kezelések és masszázsok elindítottak bennem egyfajta személyiség fejlődést, változást.
Mondhatom más emberré kezdek válni. Nem mondom, hogy más lettem, de elindult valami. Sok mindent másképp látok, s teszek azóta. Az életemet megváltoztattam. A magánéletben kiléptem a régi "rossz" kapcsolatomból, ahol szinte az utóbbi időben csak fájdalmat kaptam.
Féltem a veszteségtől, meg kellett tanulnom elengedni, nagyon fájt, nagyon nehezen ment, sok sírós éjszaka van mögöttem, de mondhatom most jobb a lelkemnek.

A cégemet is leépítettem s új alapokra helyezve most indítom újra.
Erőt, energiát érzek magamban. Nagyon sokat köszönhetek neked Sveates, sokat segítettél. Az igaz sokat sírtam, sokszor mondtál olyan dolgot ami fájt, s nem esett jól, de utólag rá kellett jönnöm mindig igazad volt.
Óriási az a szeretet amit kaptam, s azóta is kapok tőled. Nem vagyok tökéletes sok hibám van még, s az egom is tud még tombolni, de sokszor már rá jövök, s már vannak időszakok amikor tudom kezelni.
Szükségem van még Rád, emberként, barátként, s „gyógyítóként” is. Remélem a segítségeddel még tovább fejlődhetek, változhatok.

Köszönöm az eddig segítséget, s remélem még sok segítséget kapok tőled, hogy egészségesebb, boldogabb, s kiegyensúlyozottabb ember lehessek a magam és
azok számára akik nekem fontosak, s akiknek én is fontos vagyok!

Zsolt

Kedves Sveates!

Köszönöm a tegnapi napot. Aludtam rá egyet és figyeltem az érzéseimet, és emlékeztem. Több, mint 10 éve járok különféle önismereti, személyiségfejlesztő tréningekre, tehát van összehasonlítási alapom önmagammal. Elég nehezen veszem rá magamat egy-egy elvonulásra, mert tudom milyen fájdalmak, félelmek jönnek elő ilyenkor. (Amikor már ott vagyok teljesen nyitottan fogadom a történéseket, és 100 %-osan jelen vagyok.) Nálam a személyes szimpátia-kötődés is motiváció. Nem utasítok el elsőre senkit, de ha nem érzem a (lelki) visszahívást, akkor nem megyek oda többet.

Este már éreztem a megnyugvást. Most, hogy írom a sorokat belső derű és valamennyi elégedettség van bennem. Az a zaklatott nyugtalanság, elégedetlenség, megszabadulni vágyás jelen pillanatban a múlté. Hogy mennyi időre nem tudom, csak azt, hogy a lelkem örül annak, hogy egy kis fény szűrődik át a függöny hasadékán. Az elhatározásom szilárd: nem növesztek daganatot a megszabadulásomra. Még sok emberrel van dolgom, feladatom. Különben is párnák között szeretteim körében öreganyókaként képzelem el az elmúlásomat. :-))

Figyelmesen voltam jelen a csoportban és a Te módszered, stílusod, hozzáállásod fogott meg a legjobban. A belelátás, megértés, elfogadás, empátia (de nem anyáskodás) teszi igazán vonzóvá a terápiádat.

A játék is nagyon érdekes volt, igaz én most csak figyelő állásban voltam, de legközelebb én is benevezek egy-két témával. A csoport nagyon szeretetre valókból állt. Kedves, nyitott fiúk-lányok, jó volt velük lenni.

Azért írom le a gondolataimat, érzéseimet, tapasztalataimat, mert a visszajelzés mindig fontos a terapeutának.

Személy szerint nekem rendkívül fontos volt éppen most (itt volt az ideje), mert úgy érzem fordulópontot jelentett lelki tisztulásomban. Talán már át tudom lépni azt a bizonyos küszöböt.

Köszönet és Hála a Mindenhatónak, hogy lehetővé tette ennek a módszernek a létrejöttét.

Köszönet és Hála mindazoknak, akik felvállalják a törődést velünk, tisztulni vágyókkal.

És még egyszer köszönet Neked, hogy teljes Valóddal jelen vagy.

Szeretettel Ölel!

Kedves Sveates!

Most jövök az újabb csoport dinamikáról,ahol megint meglepő lélekmozgató állításokban vettem részt. Megmutatkozott a Szellem ereje, mely az ész fölött áll.
Az első alkalom után mélyreható változások indultak be a lelkemben. Éreztem, hogy valamilyen módon ki kell fejeznem önmagam, és a bensőmben lévő szépséget segítsem a felszínre. Szunnyadó kreativitásom kezdett alakot ölteni. A festés mindig is érdekelt,de mivel különösebb rajz tehetséggel nem láttam el magam,ezért más módokat kerestem a kitejesedésre (gyöngyfűzés-szövés).Azért próbálkoztam üvegre képet,mandalát festeni. Különösebben nem ragadott meg, abba is hagytam. A kavicsok, kövek nagyon vonzanak, elhatároztam,hogy arra fogok rajzolni, festeni. Intuitív módon alkottam a mintákat amiket plasztikus hatású kontúrral rajzoltam körbe, plusz színeztem is. Számtalan szépséget hoztam létre,mely nagy és mély örömmel töltött el. Elhatároztam,hogy ezt az örömöt megosztom másokkal is. Ezen az állításon elajándékoztam az alkotásaimat. Megszámoztam a köveket, és kértem a többieket,hogy mondjanak egy számot,ezáltal nem én választottam,hanem ők. Így még jobban a sajátjának érezhette mindenki, plusz a szimbólumok csak nekik szólnak.
Szóval az önmegvalósítás teljesedett ki a megélt élmény-trauma hatására. Kicsit jobban a helyemen érzem magam.

Köszönet és Hála Mindenkinek!

Eredetileg arra az akadályomra szerettem volna állítást kérni, hogy fél év óta egyáltalán nem sikerült munkát találnom, ami miatt már eléggé tarthatatlanná vált az anyagi helyzetem. Amikor erről beszéltem, szinte majd megfulladtam, annyira nem tudtam vele mit kezdeni.

Ott a helyszínen, valakinek az állítása kapcsán döbbentem rá, hogy ez nem is féléves probléma nálam, hanem kettő éve tart. Ugyanis két évvel azelőtt először egy mondvacsinált okra hivatkozva felálltam a számítógépes munkám mellől, majd néhány hónapig egyáltalán nem dolgoztam. Később pedig kifejezetten olyan munkát kerestem, amihez tudás, készség ugyan kellett, ám messze nem annyi, amennyi képességem nekem van. Az fogalmazódott meg bennem, hogy szinte olyan, mintha elutasítanám a munkát, holott mindig szorgalmas voltam, és szívesen dolgoztam. És az is eszembe jutott, hogy a kezdet egybeesett azzal az időszakkal, amikor az apukámnak infarktusa lett, majd hónapokon keresztül haldoklott. Amikor az intenzív osztályra került, olyan pánikroham alakult ki nálam, hogy alig tudtam kijönni belőle. És akkoriban a máskor semmi nehézséget sem okozó helyzetektől is rendesen bepánikoltam.

Amikor Sveates megkérdezte, hogy azelőtt jellemző volt-e rám, hogy pánikolok, kapásból a nem szót mondtam ki. Annyira nem volt felszínen ez a tulajdonságom. Azzal együtt sem, hogy a második férjem többször felhívta rá a figyelmemet, (csak más szavakkal jellemezte), és azzal együtt sem, hogy ezt négy évvel ezelőtt már az egyik versemben meg is fogalmaztam.
Egy pillanat alatt átcikázott az agyamon, hogy bizony az igen válasz a helyes válasz.

És persze az is igaz volt, hogy apukámra is jellemző volt a pánik, csak ő valahogy higgadtabb formában tette ezt, ezért a pánik szó véletlenül sem jutott volna eszembe vele kapcsolatban.
Azt persze érzékeltem, hogy a legtöbb olyan kül- vagy belpolitikai esemény, amelynek negatív következményei lehettek volna nagyfokú szorongást, a jövőtől való félelmet váltott ki belőle, amit szívesen meg is osztott velünk.

Az állítás azt hozta felszínre, hogy apukámnak a pánikját éltem, az iránta érzett szeretetem, illetve mintegy szolidaritásom miatt. És, jól eltévesztettem, amikor (lélek szintjén) azt gondoltam, hogy azzal a szolidaritásommal életben, és így itt tudom tartani.

Az oldás után két nappal teljesen spontán jött egy lehetőség félállásra, amit egy hónap múlva el is kezdtem. Az innen származó jövedelmem fedezi a lakás hitelem havi törlesztő részletét. Két hét múlva megláttam egy újsághirdetést, fel is vettek, elvégeztem egy tanfolyamot, alkalmam lett megtapasztalni ezáltal a tanulási készségemet is (ami sokkal jobb lett, mint sok évvel ezelőtt volt).

Végre eljutottam idáig, hogy egy hónap után leírjam a történetem ) – az állításom.
Kérdés: Mi a problémám?
„Szeretem, imádom az anyukám, de igazából sohasem szerettem.”
Felállítottam a szüleim és önmagam képviselőit.
Kérdés: Előző kapcsolatok?
„Nem tudok róla, de az apunak volt talán egy kapcsolata, aki szerette volna, ha őt veszi el.”
Felállítottam őt is.
És itt jött az érdekes része a dolognak.
Ez a hölgy és az anyu – akit mások előtt anyunak szólítok és az aput apunak - de ha otthon vagyunk csak Mamának és Tatának szólítom őket – szóval a két nő (anyu és az apu előző fontos kapcsolata) egy időben szült. A másik nőt kb. 6 éves korom óta ismerem, de sohasem szólítottam a nevén, inkább sehogy.

Az állításnál az „apu” megszemélyesítője ideges volt tőlem. Felállítottuk az ő szüleit, de nem történt különösen semmi. Bejött a titok, bejött a munka, mint kórház (a másik nő ápolónő volt kb. 30 évig).
Álltam és remegtem. A fogaim vacogtak, a gyomrom hideg volt és nagyon féltem, fáztam is. Miden résztvevőn heves reakciók jelentkeztek. Bejött az erőszak vagy brutalitás. Alig tudtam állni, szerencsére leültettél.
Ültem a földön és nem tudtam mi ez. Hova tartozom? Mi van most? Rosszul vagyok. Ilyen érzések gyötörtek és féltem.
A másik nőnek három gyerekkel volt terhes, kettő fiú és egy lány. Az „anyunak” egy gyermeke született..
Ja, igen, amikor próbaképpen beállítottál az egyik fiú mellé megnyugodtam, jó volt ott lenni. Amikor a földön ültünk a második fiúval, a másik fiú felé éreztem, hogy valami húz. Úgy volt tökéletes, hogy hárman együtt voltunk – kettesével nem volt teljes, csak jó.
Szóval hármas ikrek egyike voltam. Két fiú közt egy lány. Az igazi anyám a „másik nő”. A nevelő anyám az „anyu”. A testvéreim nem élhettek. Az „apu” mindenről tud. Hallgatnak, és ha eljön az idő úgyis mindent megtudok. Addig a titkukat meghagyom nekik.
Érdekességek:
• Mindig úgy éreztem, hogy engem a szülőszobán elcseréltek.
• Mindig szerettem volna, ha van egy bátyám, aki megvéd, aki mellettem van.
• Három élő gyermekem van, de az elsőnek volt egy ikertestvére, aki hét hetes korában levált, távozott. Ezután pár év múlva volt egy terhességem hármas ikrek lettek volna, de elvetéltem. A következő terhességemnél, amikor szültem – fájdalmak nélkül – a szülés után pár perccel egy kemény kb. 10-12 cm nagyságú labdaforma koppant az ágytálra. Ő lett volna a lányom ikertestvére.
• Hat éves koromban többször kerültem kórházba. Egyszer majdnem meghaltam. A másik nő sokat velem volt, és nem értettem miért. Miért nem az „anyu” van velem?
• Azóta eszembe jutott és tisztán emlékszem arra, hogy az egyik ájulásomból arra ébredtem, hogy az „anyu” utasítja az „aput”, hogy menjen el és értesítse Csöpit (a másik nő). Apu: „Miért? Dehogy megyek!” Anyu: „Menj, tudnia kell róla!”. Észhez tértem és megkérdeztem, hogy miért? Ki az a néni? Miért kell tudnia, hogy mi van velem? Annyi választ kaptam, hogy azért mert ő ápolónő, ő tud segíteni nekem. Elhittem, de valami hiányzott, nem volt őszinte. Azelőtt soha nem láttam őt. Azóta soha nem láttam, hogy az „apu” beszélne vele. Az „anyuval” többször beszélgetnek, van köztük valami cinkosság – hát ez.
• Ha rossz voltam a szüleim így veszekedtek: beszélj vele a Te gyereked; nem az enyém, a Te gyereked, beszélj vele Te!
• Ha féltem, hogy valakit elveszítek, olyan erős remegés, hidegrázás, fogvacogás és félelem fogott el, ami az állításon is előjött.
• A testvéreimnek helye van a szívemben! És ezt olyan jó kimondani! Még akkor is, ha másnak nem mondhatom, hiszen nem is tudják, nem tudhatják.
• Az „anyutól” már nem tartok úgy, mint régen. Már nem akarok az elvárásainak megfelelni, és ez jó. Úgy éreztem tudom kezelni a témát, amit hoz.
• Nem tudok és nem is akarok haragudni az anyáimra. Amit tettek az ő felelősségük, ezt már meghagyom nekik. Az életem nekik köszönhetem.
• Tízéves koromtól gyermekotthonban szerettem volna dolgozni, árva gyerekek közt. Sikerült. Az első munkahelyem ott volt, három évig bírtam.

Köszönöm a segítséget!

U.i.: Itthon voltak jelek arra, hogy a szüleim beszélni szeretnének velem. Nem történt szinte semmi. Aztán jött a születésnapom. Hümm. Teljesen összezavart. Pár mondatot mondtak a születésem előtti napról. Csak pár mondat volt, de nem jött át, nem volt őszinte. Mégis el akartam hinni.
Annyira akartam, hogy igaz legyen, hogy öröm-mámorban úsztam. Kételkedtem az állításban. Lehet, hogy én találtam ki az egészet? Keserűnek éltem meg a gyerekkorom, biztos befolyásoltam az eseményeket. Hazudtam, biztos csak az én agyamban született meg a történet, hogy jobban érezzem magam ?! De akkor mi van azokkal az ismeretlen emberekkel, akik a családom képviselték? Nem is ismertek? Honnan tudták a cinkosságot felismerni – eljátszották? És mi van azokkal az érzésekkel, amik az felállítás után a helyére kerültek, tiszták lettek ?! Az „Aha” érzések? Nagyon ki voltam készülve és őrlődtem! Nem szólhattam senkinek, mert senki sem tudta hol voltam, de nem is tudhatják, hogy tudom. Elolvastam egy könyvet, amit magamnak vettem a születésnapomra, de még csak most szakítottam rá időt. A címe: Gyökerek nélkül nem lehet repülni. Több felismerésem volt és helyére kerültek a dolgok. Az állítás igaz. Most jól vagyok és megszűntek a kételyek. Új könyvet olvasok ). A címe: Mitől működik a szerelem? Egyre jobban vagyok. Talán még pasit is találok!

Ez a terápiás módszer velem csodát művelt. A depresszió legsötétebb bugyraiból rántott ki, és visszaadta az életkedvemet. Újra tudok ÉLNI!!! Mosolyogni, tiszta szívből kacagni és szeretni az életet. „Mellékhatásként” elmúltak a testi „nyavalyáim”, úgymint puffadás, székrekedés, hátgerinc- és derékfájdalmak. Eltűnt a fél sárgadinnye nagyságú púp a lapockám mellől, amit senki nem tudott megállapítani, hogy miért van ott.
A szorongás, a félelem és feszültség eltűnt belőlem, és helyébe egy mérhetetlen nagy nyugalom költözött. Testileg, lelkileg és szellemileg is új ember lett belőlem.
A családomra is jó hatással volt az, hogy én így megváltoztam. Az Ő életük és változott ez által. A fiaim a régi depis anyuci helyett kaptak egy nyugodt, mosolygós, megfiatalodott anyát.
Köszönet és hála Sveatesnek az önfeláldozó segítségért, amit tőle kaptam.
e-mail címem: papjuli54@gmail.com

Amikor először voltam családállításon, az unoka húgom azt mondta, ő legszívesebben minden hétvégén ott lenne, bár végigsírta az egész napot minden alkalommal. Gondoltam: biztosan őrült, hogy ilyet mond. Ám beláttam az első nap után, én is ugyanezt gondolom. A saját állítás utáni megkönnyebbülésen kívül ugyanis, bárki állítása, mely érintett engem is, oldott bennem valamit, amitől sokkal jobban éreztem magam a sok sírás ellenére. Mert ez a sírás szinte gyógyít! S mint egyébként is tudjuk, sírni jó! 
Félretéve azonban a viccelődést, amiben viszont rengeteg igazság van, nagy „terheket” lehet lerakni egy-egy állítás alkalmával. Velem is ez történt.
Meghalt az édesanyám, akinek elvesztésére csak gondolva is, azt hittem, én sem élném túl. Mégis túléltem. Sőt, nagy erőt tanúsítva „csináltam” végig a temetést, s mindent, ami ezzel járt, bár sok segítséget is kaptam. Később azonban, bármikor eszembe jutottak a fájó emlékek, mindig sírva fakadtam, mély fájdalmat érezve a gyomromban. Újra és újra végigéltem édesanyám küzdelmének, utolsó napjainak minden pillanatát, melynek következtében bárhol, munkahelyen, barátok közt, közlekedési eszközökön… sírtam –fájdalommal a gyomromban - s nem tudtam kontrollálni. Végül a családállítás folyamata segített az elengedésben, amely meghozta számomra is a nyugalmat.

Olyan felismeréseim jöttek, melyekhez társult azaz elhatározás is, hogy ezen változtatni fogok.
1. Sosem hallgattam a belső hangra, a szívemre, csak azért, mert az sosem érvelt semmivel. Rájöttem, hogy csak azt tartottam elfogadhatónak, ami meg van magyarázva észérvekkel. Amikor egyszer a belső hang felerősödött egy döntéshelyzetben, és azt mondta: NEM KELL, de nem mondta meg, miért nem, rájöttem, mindegy, hogy mivel érvelnek az embernek, mert ez tök másképp működik, és jól van ez így. Ekkor jöttem rá, hogy nem bíztam a belső késztetésekben, és kapaszkodtam az érvekhez, mert azt találtam az egyetlen útnak.
2. Nagyon szégyelltem a mélyebb érzéseimet, beismerni meg végképp azt gondoltam: szó sem lehet róla, nincs azaz isten. Amikor ezen elgondolkoztam, rájöttem, hogy pont az ellenkezőjét mutatom kifelé, nem vagyok hiteles, és ez nincs is előnyömre. Megküzdöttem magammal, hogy kimondjak dolgokat, amiket visszatartottam, vagy amiket nem torzítatlanul mondtam ki. Pedig azáltal, hogy néha elgyengítettem a szavaim súlyát, illetve rendszeresen mellébeszéltem, félrevezettem a másikat, és sosem vették a lapot akkor, amikor igazán kellett volna. Később rákaptam az ízére, és elkezdtem vágyni az őszinteségre, pedig néha nagy küzdelem az embernek kimondani dolgokat. Nehezebb szavakkal tudomására hozni dolgokat, mint csak úgy, éreztetve. De sokkal egyértelműbb így. És nem utolsó sorban nagy kihívás.
3. Rájöttem, hogy amikor egy kapcsolatban nem egyeznek a vágyaink, mindig én éreztem magam kötelesnek arra, hogy a másik vágyaihoz igazítsam az én vágyaimat. Nagy küzdelemmel és szenvedéssel járt a meglévő vágyakat, belső késztetéseket kényszeríteni, regulázni csak azért, mert egy másik ember, vagy egy egész társadalom másképp képzeli. Ettől meg mindig én szívtam meg. Eszembe se jutott, hogy kitartsak magam mellett, de csak ekkor merült fel a lehetősége valami másnak is...
4. A másoknak való megfelelési vágy rávett arra, hogy ne önmagamat adjam, és hullámokban jöttek fel a felismerések, hogy ez mennyire nem én vagyok, már megint valakire hasonlítani próbálok, vagy egy elvárásnak próbálok megfelelni, mert hátha így jobban szeretve leszek. De egyre jobban elkezdett bennem lázadni valami. Miért kell nekem másnak lenni ahhoz, hogy elfogadjanak? Miért ő meg ő az, akire hasonlítanom kell ahhoz, hogy szeretve legyek? Miért nem vagyok jó úgy, ahogy vagyok? Miközben arról teljesen megfeledkeztem, hogy amúgy meg milyen is lennék valójában.
5. Rájöttem, én sosem voltam hajlandó kezdeményezni sem baráti sem párkapcsolatokban, mert mindig a másikra vártam, hogy megtegye az első lépést, sőt, a másodikat, meg a harmadikat is... Bár én is megtehettem volna könnyedén, csak azért nem tettem meg, mert meg akartam róla bizonyosodni, hogy tényleg igényelt vagyok-e a másik számára, tényleg szüksége van-e rám, tényleg velem akar-e lenni, és nem én vagyok-e, aki rákényszeríti magát a másikra. Mindig gyanakodtam és kételkedtem, féltem a visszautasítástól. Azt is mindig megvártam, hogy a másik döntse el, hova menjünk, mit csináljunk, amikor egyszer csak leesett a tantusz, hogy "tényleg ezt akarom én?", "tényleg lemondok a dolgokba való beleszólásról?".

Nagy vonalakban ennyi. Nem egyszerű folyamatokon mentem át, mert borzasztóan tud fájni. Mindennaposak voltak a sírások is. Egyszer, amikor nagyon rosszul éreztem magam lelkileg, arra gondoltam, "á, ez nem is olyan jó móka, elegem van, abbahagyom ezt". De aztán eszembe jutott, hogy amikor belevágtam, tudtam, hogy ez lesz, számítottam rá, és akkor már egész másképp festett a dolog.

Üdv,
Petra

Hallottam már a családfelállításról, és körülbelül annyira vonzott mint amennyire nem. Úgy öt éve volt, amikor be kellett látnom, hogy vége a házasságomnak. Mindig érdekelt a pszichológia (és mivel már mást nem tehettem, csak feldolgozni a tényeket), tucatnyi könyv segítségével próbáltam megtalálni hol rontottuk el. Gyorsan el is jutottam a udatalattihoz és cseppet sem tetszett, hogy a "farka csóválja a kutyát". Persze úgy gondoltam, hogy csak az én szeretett férjemét, hiszen azt csak később ismertem fel, hogy az én készülékemben is van némi defekt. Gyorsan bele is vetettem magam az önismeret bugyraiba, könyvtárnyi könyvet olvastam, ezer tanfolyamon jártam és szépen le is raktam egy csomó hülyeségem.

Teljes gázzal haladtam is a harmóniám felé de be kellett látnom, van ott még valami amiről nem tudok. Sugárzom valamit amit nem akarok. Irányít valami ami felett nincs hatalmam.

És közben jött velem szembe ez a családfelállításosdi. Olyan csoportos drámapszichológia félének gondoltam ami kezdő önismereteseknek való és úgy hittem én az ilyesmin már túl vagyok. Mivel akkor már Figyeltem milyen történések vannak az életemben, nem tudtam nem észrevenni, hogy lépten nyomon belefutottam valamibe a családfelállítással kapcsolatban. Aztán megismertem Sveates-t egy tanfolyamon és amikor később megtudtam, hogy Ő ezzel foglalkozik, már tudtam, hogy Ő lesz az akinél - egye fene-, kipróbálom.
Húztam halasztottam azért, de egyszer csak ott voltam segítőnek. Már vége volt a napnak, amikor a levezető játék előtti szünetben konkrétan rám jött a hányinger. Sveates sejtelmesen mosolygott és bólogatott kérdésemre, hogy "ugye most én jövök....". 2 percen belül patakokban folyt a könnyem. Csak úgy... Nna, gondoltam ennek fele sem tréfa, de megnyugtatott Sveates nyugalma és kedvessége. Persze utólag elárulta, hogy Ő már az első találkozásunk első pillanatában tudta, hogy állítanom kellene.... És igaza lett. 10 év alatt nem raktam volna össze egymillió tanfolyam után sem, ami ott 1 óra alatt a felszínre jött.

Olyan volt, mint amikor összerakunk egy puzzle-t. Ki hogyan viszonyul egymáshoz a családban és annak közvetlen környezetében, kivel mi történt és ennek milyen jelentősége van rám nézve. Furcsának tűnhet, hogy közeli-távoli rokonok, barátok, fontosabb személyek az életünkben kihatnak a miénkre. Pedig nagyon is így van. Ez most már
megkérdőjelezhetetlen számomra. A legnagyobb újdonság az volt, hogy minden történés ezekkel az emberekkel csak akkor befolyásolja az életem, ha én ezt megengedem, netalántán én akarom hogy befolyásoljon (nem másért persze, minthogy nekem jobb legyen). Persze mindezt úgy, hogy nem tudok róla.

Mert milyen igazságtalannak is tűnhet, hogy a nagyapám háborús történései okozzák a bőrproblémámat. Igen, csakhogy én okozom magamnak, amikor valamilyen önös érdek folytán (pl. jobban szeressenek vagy elhatárolom magam egy információtól) az Ő történését a vállamra veszem. Jóó nem tudtam róla, de attól még én csináltam. Ahogy
Sveates mondaná: jól elszúrtam....

Vagy például amikor tudat alatt helyettesíteni próbálok valakit mondjuk anyukámnak, hogy neki jobb legyen Ezzel durván beleavatkozom az életébe, és különben is, Ő nem kért tőlem ilyet. És nem fog jobban szeretni, ha én ezt kéretlenül megteszem számára. Arról nem is beszélve, hogy mit okozok magamnak azzal, hogy egy felnőtt férfit
játszok kislánybőrben!!!! És csodálkozom, hogy azt mondják a pasik, hogy jó-jó, de van bennem valami ami miatt inkább mégsem választanak.
Hiszem, hogy minden info ott van az auránkban és mindenki le tudja venni tudat alatt mit is hordozunk. Hát én nem szeretném, hogy egy férfitől átvett tulajdonságok, energia foszlányok (vagy mik) sugárzódjanak belőlem. Én nő akarok lenni!!!!

A másik nagy felismerésem, hogy bármi amit oldunk egy ilyen családfelállításon, az kihat azokra is akik szerepelnek a családfelállításban és akikkel kapcsolatban csináljuk az oldást.
Második alkalommal (merthogy most már gondoltam a végére járok mindennek és addig fogok szorgalmasan állítgatni, amíg el nem érem azt a harmóniát amit szeretnék) a nagyapámmal kapcsolatban jöttek fel olyan dolgok, amik mint említettem nagy valószínűséggel a bőrproblémáim és az alvásproblémáim okozzák (sosem gondoltam volna,
hogy a kettő összefügg és hogy bármi köze lenne a nagyapámhoz, akit nem is ismertem!!!)
Háát, így volt pedig és másnap amikor a 3 éves unokahúgommal találkoztam, elmesélte mit álmodott (ez volt élete első álma amit elmesélt): álmában azt mondta neki Nagypapa, hogy nagyon szeret!!! Ennél többet nem lehetett kihúzni a piciből, ezért nem derült ki, hogy az Ő nagypapáját (apukám) vagy az én nagypapám (apukám apukája)
értette az alatt aki megjelent neki és az sem volt egyértelmű, hogy ki is pontosan akit szeret (az unokahúgom vagy az akinek meséli: én) de tudtam hogy ez egy üzenet nekem és hogy az oldás kihatott nem csak rám, de mindkettőnk nagypapájára is. Még akkor is, ha már nincsenek közöttünk.
Szóval a lényeg, bármi ami nem tetszik bennünk, körülöttünk (magunk, a kapcsolataink, a munkánk, az egészségünk, az anyagi helyzetünk stb.) mi csináljuk magunknak!!!! Ezért hát kezdjük a változást is Magunkkal!!!
Jelenleg úgy gondolom, kipróbáltam szinte mindent, de épp nem tudok jobb módszert a problémáink megoldására mint a családfelállítás és az a leggyönyörűbb az egészben, hogy minden oldásunkkal oldjuk szeretteink és a környezetünk (akár az ellenségeink - ha van olyan) problémáit is.
Menjetek, bátran ajánlom mindenkinek!

Judit

NYITÓKA

„Nyitókának” neveztem el azt a pillanatot, amikor épp lezárnék, bezárnám a szívem „kapuját”, de mivel észreveszem nem teszem, tehát indul a „nyitóka”.

Az utolsó családállításon Sveatesnél választ kerestem arra, hogy mi az ami megakadályoz engem a nőiességem megélésében? Mi az a fal aminek folyton neki megyek, amikor már úgy érzem, hogy jó úton haladok, mégis ez a fal visszadob. A családállítás során ott állt az én drága anyai nagymamám, pofákat vágott, fintorgott, húzta a vállát és makacskodott. Ez a tipikus „hagyjál békén” , „mindenki hagyjon békémet” című saját viselkedésem tükörképét láttam benne. Sírtam és kacagtam egyszerre és egy pillanat alatt megértettem, hogy ez nálunk a családban női vonalon mindenkiben benne van. Édesanyám, nővérem, és a nővérem három lánya és az én lányunokám is ezt a viselkedés formát visszük tovább a nagymamámtól átvállalva, csupa szeretetből.
Ez a tipikus esete annak, amikor valaki lezár, nem éli meg a pillanatot, nem áll ki magáért, nem meri megélni azt az érzést, érzelmet ami akkor és ott jelen van, hanem hárít, kimenekül az adott szituációból, lezár és ezzel már el is veszítette a lehetőséget, hogy megélje azt az érzelmet, azt a pillanatot, és belemenekül egy negatív spirálba, ami lehúz, beszippant és pillanatokon belül önmagát kezdi gyűlölni vagy sajnálni, ki-ki a maga módján.
Amióta tudatosan figyelek nagyon sok esetben jól működik a „nyitóka”, mégis mikor nagy az érzelmi töltet, bizony belefutok a csapdába. Ez történik akkor is amikor férfié-nő kapcsolatról van szó.
A családállítás ilyen és hasonló esetekben, amikor generációkon átnyúló berögzült viselkedés mintákat cipelünk, nagyon sokat tud segíteni a felismerésben és egyúttal fel is oldja ezeket nagyon rövid időn belül.
Úgy éreztem most, hogy ezeket a gondolataimat megosztom Veletek is.
Jó „nyitókázást mindenkinek”

Júlika

Kedves Sveates !

Már régóta adósod vagyok ezzel az élménybeszámolóval, de megmondom őszintén nem tudtam,hogy hol is kezdjem el?!
Szerintem az idő úgy döntött,hogy most szükséges ezt nekem megírni miután tényleg túl vagyok mindenen ! :)

Veled kapcsolatba az édesanyámon keresztül kerültem miután láttam,hogy ő milyen nagyszerű változáson ment át a mély depijéből amiben volt.
Egy eléggé zilált feldúlt korszakomban voltam, vagy is inkább én is ugyanolyan mély depiben mint Ancim volt csak én éppenséggel megpróbáltam elmenekülni ezek elől. Meg is találtam a számomra talán "legmegfelelőbb" utat ami a fű és az alkohol volt...! Ha nem ittam akkor füveztem, ha nem füveztem akkor ittam! El is voltam ebben a nagy gödörben jó hosszú ideig (10 év) !
Könnyebb menekülni mint szembenézni saját magaddal... És mi emberek szívesen választjuk mindig a könnyebb utat!
Aztán édesanyám ajánlására (unszolására) elmentem hozzád egy magánbeszélgetésre...
Húszon akárhány évig úgy éltem az életemet, hogy nem voltam hajlandó hinni csak azokban a dolgokban amiket az érzékszerveim felfognak!
De mivel a kaksi már igencsak kezdet összecsukni a fejem fölött úgy döntöttem elmegyek hozzád egy dumcsira hiszen veszteni valóm nem nagyon volt! Annál csak jobb lehet gondoltam mint ami van...
És jól tettem ! Wazzeg életemben nem gondoltam volna, hogy egy beszélgetés (energiakezeléssel egybekötve) valakivel akit előtte még sosem láttam, így meg tudja változtatni az életemet ! ! ! És mégis!
Valami akkor elindult bennem. Valami csodálatos dolog... Elkezdtem Élni ! Elkezdtem érezni. Elkezdtem figyelni. Figyelni magamat !
Az első alkalom után még követte egy pár alkalom, amikor elmentem hozzád egyéni beszélgetésre, és test kezelésre. Egyre jobban és jobban lettem lelkileg de még hiányzott egy-két dolog... Ugyanúgy füveztem meg ittam tovább csak "tiszta" perceimben nem korbácsoltam magamat a lelkiismeretemmel...!
Ekkor ajánlottad nekem,hogy menjek el egy családállításra megpróbálni feloldani régi dolgokat...! Igaz eltartott egy darabig míg rávettem magamat (tudod nem egyszerű szembemenni saját bajaiddal, könnyebb menekülni mint szembeállni vele...), hogy elmenjek de megtettem ! Megtettem mert felismertem, hogy ez így nagyon nem oké! Elég volt a sötét alagútból !
A családállítás egy fantasztikus dolog ! Ezt most már tudom ! Első alkalom után már éreztem a különbséget 10 év után először álmodtam éjszaka és emlékszem is rá! Éreztem már amikor elmentem a családállításról azt a könnyebbséget a lelkemben! Mintha egy nagy szikla szakadt volna le a mellkasomról meg a hátamról ! ! !
Ezzel enyhültek egy kicsit a szenvedély betegségeim, de nem szűnt meg teljesen, mivel rengeteg sok terhet bevállaltam magamnak az idők folyamán....
Részt vettem még nálad egy/két családállításon, melyek megtanítottak figyelni! Figyelni saját magamra meg a körülöttem lévő világra. És arra, hogy lerakjam a sok-sok "táskát" amit bevállaltam magamnak! De a legfontosabb az, hogy figyeltem magamra és a jelekre amiket eddig is kaptam csak nem vettem észre (te tudod mire gondolok?!)

Azóta nem fogyasztok füvet, és most már nem is iszom mivel nincs rá szükségem! Most már nem menekülők el a gondjaim miatt, hanem szembenézek velük ! Igen ez nehezebbnek tűnő út, de sokkal jobban esik ! )
És még valami... 6 év próbálkozás után a feleségem 4,5 hónapos terhes ! ! !
Mit is mondjak még neked?! Áhhhh tudom már........

KÖSZÖNÖM SZÉPEN ! KÖSZÖNÖK MINDENT !

Puszi Pap Csabi

Hol is kezdjem...Talán a legelején!
Kb. 3 éve találkoztam veled először, az akkori barátom ( most már férjem ) édesanyján keresztül! Akkor 24 éves voltam,félelmekkel, bizonyos fokú zárkózottsággal, nagyfokú önbizalomhiánnyal küszködtem!
Mikor először beléptem az ajtódon már akkor tudtam, hogy jó helyen járok!Ezután következett egy kb. 1,5 órás masszírozás, testkezelés, amin keresztül szerintem belém láttál,,,,Olyan dolgokat, problémákat vettél észre rajtam , a testemen keresztül ami egy kívülálló szemével láthatatlanok! Az önbizalomhiányomat, a szüleimmel (anyukámmal)való kapcsolatomat és még sorolhatnám...
Miután végeztünk, hazafelé menet mintha nem is lenne lábam, lebegtem, mosolyogtam, sokak számára furcsának tűnve....
Ezután következett még 2 alkalom beszélgetés, amit mindig nagyon vártam! A második alkalom után tanácsoltad, hogy menjek el családállításra és "derítsem " ki mi okozza a problémát édesanyám és nagymamám és köztem! Elmentem, ( akkor még nem hozzád, mert te nem csináltad még...) Kiderült, hogy női ágon elég súlyos dolog történt, amit dédnagymamámhoz vezethető vissza, ami egy titokkal kapcsolatos!Amiről anyukám nem is tudott, de átvette a nagyimtól!
Az állítás után kb. 2 hónappal jelentkeztek a változások, mind részemről, mind anyukám és nagyim részéről is! És nagyon pozitív volt! Végre letudtunk ülni beszélgetni, vagy akár telefonon is anélkül, hogy veszekedtünk volna! Amióta emlékszem erre nem volt példa! És azóta is tart ez az állapot!
A második állításomra június elején került sor, mert több éves próbálkozás után sem sikerült teherbe esnem!
Az ok amiért nem sikerült, egy fel nem dolgozott abortusz volt!
Felállítottunk a babát és mindketten ( a párom és én is) zokogtunk! Miután vége lett az állításnak úgy éreztem ,hogy egy nehéz táskát letettem a vállamról! Ezután először volt rá alkalom, hogy beszéltünk a dolgokról őszintén, nem zárkóztunk el előle és teljesen megváltozott a kapcsolatunk! Sokkal mélyebb lett!
Ezután októberben kiderült, hogy ismét várandós vagyok, és immár boldogan várjuk júliusra a második kisbabánkat!
Nagyon köszönök mindent! És tudom, ha elakadnék az úton mindig van kihez forduljak!
Puszi neked,
Anna

Hmm. Hol is kezdjem... Nagyon letört lány voltam (19 éves), míg Sveatessel nem találkoztam. Igazából sokáig rágták a fülem a rokonok, hogy menjek el hozzá, mert tud segíteni abban, hogy ismét megtaláljam önmagam és végre boldogan éljem a kis életem, pánikok nélkül. De én nem nagyon voltam felkészülve a "nagy" beszélgetésre, meg nem is nagyon hittem benne. De a végén elmentem mert nem bírtam tovább és részben az Unokatesómnak is megígértem. Hát mi tagadás már az első beszélgetés és kezelés jól jött. Életemben nem sírtam annyit mint akkor...sőt már akkor elkezdtem pityeregni amikor betettem a lábam hozzá. Bár fogalmam sincs, hogy miért. A lényeg az, hogy nagyon jó volt kibeszélni magamból a fájdalmat, amit éreztem legbelül. Össz-vissz háromszor voltam eddig nála, és nagyon jól érzem magam a bőrömben! Gyerekek ez tényleg nem mese! Igen is TUD SEGÍTENI! Na szóval folytatom. Amikor utoljára mentem hozzá épp egy jó kis nyaralás előtt álltam. Éreztem, hogy igenis kell egy kis beszélgetés még. Hmm hát akkor se nagyon sajnáltam a papír zsebkendők elhasználását. Hogy miről is volt szó azt nem részletezném. :) A lényeg az hogy - huh gyorsan le is kopogom - a pánikbetegségem teljesen elmúlt gyógyszerezések nélkül! Hihetetlen de tényleg így van! Végre 2 év után újból bulizok, mosolygok, ha kell ha nem, a beszélhetnékem is végre előjött aminek persze nagyon örülök hisz nem kell úgy ülnöm a társaságokban mint „egy darab fa” hanem megtalálom a közös hangot a többiekkel, akár ismerős akár nem, sőt még munkám is van stb.! Első sorban a BARÁTAIM figyeltek fel rá, hogy tényleg változásokon megyek keresztül! Úgy néz ki, hogy végre a Bátyámmal is jó irányban fordulnak a dolgok! Amibe persze az unokatesóm is besegített! Olyan mint egy álom, hisz tudod hogy, több mint 7 éve nem beszélünk a tesómmal. Bár tudom, és érzem hogy még szükségem lesz Rád! De próbálok most saját lábra állni hisz az utat te mutattad meg, a többi az én dolgom, hogy mikor fedezem fel teljesen! Millió köszönet neked!
ui: Üzenem minden embernek aki nem érzi jól magát a bőrében, és erős terheket hordoz a vállán keresse fel Sveatest, és ezt főképp a hitetleneknek mondom!!! :)) Még egyszer írom, én sem hittem „ilyenekben”, egészen idáig! :)
Köszönet Julinak, anyunak és Csabinak az unokatesómnak, hogy Sveatest ajánlották nekem, és addig nem hagytak békén míg elmentem hozzá!

Eddig 3 családállításon voltam, mindhárom különböző volt.
Az első igazából egyfajta bemelegítés volt, persze akkor még azt
hittem, hogy nagyon nyitott voltam, de ez utólag azért lejött
számomra, hogy nem volt igaz.
Az első után már éreztem a késztetést a következőre majd a harmadikra is.
A harmadik után közvetlen már úgy éreztem, hogy nincs szükségem
többre, de már tudom hogy azért éreztem így, mert éppen akkor abban a
pillanatban nem tudtam volna többet feldolgozni és el kellett telnie
pár hétnek, hogy megérjek a következőre.
Olyan jellegű problémák és érzelmi blokkok szabadultak fel, amikről
nem is tudtam, olyan dolgok derültek ki számomra, amik akadályoztak a
további fejlődésemben, de azok rejtve mélyen voltak bennem.
Az állítások során hatalmas energiaáramlásokat éltem meg és hatalmas
energiák szabadultak fel belőlem.
A harmadik állításom után elég hosszú időre megszűntek a problémáim,
belekerültem a jelenbe és élveztem mindent ami körbevett és amit
tapasztaltam.
Azóta amiket észrevettem magamban:
Elmúlt a migrénem, pedig az már több mint 20 éve rontotta az
életminőségem, de mára már az időjárás változások és frontok (ezekre
régebben erős migrénnel reagáltam) már nem okoznak különösebb
problémát, néha még érzem a feszültséget esetleg minimális fejfájást,
de ez mára szinte teljesen elmúlt.
Sokkal könnyebb lettem, másként látom a világot, nyugodtabb és
lényegesen kiegyensúlyozottabbá váltam.
Amit még észrevettem, hogy át tudom érezni mások érzelmeit és testi
fájdalmait is képes vagyok érezni.
Már várom a következő alkalmat, mert tudom, hogy még vannak bennem
mélyen olyan blokkok amiket még fel kell oldani, de én jelenleg
képtelen vagyok a probléma gyökerét megtalálni.
Zeul

Kedves S.
Pontosan most jött el az ideje,hogy írjak a legutóbbi állításomat követő megélésekről és tapasztalatokról.
Azt kérdezte valaki:-hogyan jutunk el egy párkapcsolati problémától a családi titkon át, az apával való konfliktusig? Nő nemű volt az illető.
A válaszod a következő volt:--a jelen éltben lévő probléma mögött generációkon átívelő energia vonulatot nézem,és az ott érzékelt konfliktusok feloldásával gyógyul az itt és most érzékelt helyzet.
Sokat számít ,hogy a probléma milyen régóta áll fenn és,hogy mennyire engedjük feljönni.
Nálam "csak" fél évszázada,szóval már a torkomig ért.:-)))
Hatalmas katarzissal tört a felszínre.Az előbbi állításaim tapasztalatával a hátam mögött tudtam,hogy ha fel akarom oldani,teljes valómat bele kell engedni az érzés áradatba.
Úgy érzem nekem ez sikerült,mert a következő hetek belső megélései nekem teljes hitelességgel ezt bizonyították!
Olyan félelmek,megfelelési kényszerek,párhuzamok--apa-férj-- múltak el,hogy csak úgy kapkodtam "lelki"fejemet.:-))
Receptre írnám fel Sveates álításait minden fiatal lánynak,hogy megelőzzék,ill. jobban kezelni tudják azokat a konfliktusokat,emóciókat,ami egy párkapcsolatban jelentkezik.
Ja,igen! Ezzel a módszerrel a tudatosodás felé is nagyot lehet lépni,és az egócska-fogócska "játékban" mi lehetünk a győztesek!:-))

Köszönet és Hála a Teremtőnek és csodás alkotásának: Neked.

pusz.Kati.

← vissza a főoldalra