„Nőiesség megélése a mindennapokban” kurzus
A családállítás keretében rendszeresen szembesülök, szembesülünk, hogy mai világunkban a női szerep mennyire háttérbe szorult. A nők nem tudják megélni a nőiességüket sem a munkahelyükön, sem a párkapcsolaton belül, sem a szexualitás terén.
Valamikor nagyon régen komoly gátlásokkal küzdöttem úgy a szexualitás, mint a nőiesség gyakorlásában, értelmezésében és megélésében.
Az évek során sok önismereti gyakorlatot végeztem. A családállítás volt az, ami rávilágított a gyökerére, hogy miért is nem élem a női minőséget. Ezt követően az energia gyakorlatok, a testem megismerése, a saját vágyaim tudatosítása majd megélése, valamint a külsőm és belsőm teljes elfogadása adta meg számomra azt a lehetőséget, hogy bármikor, bárhol, bármilyen körülmények között fel merjem vállalni azt, hogy nő vagyok.
A kezdetekkor észrevettem, hogy a karrierépítésben és a párkapcsolaton belül nem képviselem a női minőséget, hiszen mindkettőben mindig „vezető egyéniségként” vettem részt. Ez önmagában még nem lett volna baj, csak akkor erre még nem voltam tudatos. Miután önmagamban rendbe tettem ezt a kettő fontos területet, megszületett az elfogadás, ezáltal kiteljesedhettem mint nő a szexualitásban is.
A nők nagy része, és nemcsak a korosztályomhoz tartozók, nem tudja mi az orgazmus, nem mer, vagy nem tud sem párkapcsolaton belül, sem a szexben kiteljesedni. A problémájáról nagyon sokszor még a barátnőjével sem tud/mer beszélni.
Ez a kurzus, mely - igény szerint - két-három hónapig is eltarthat taglalni fogja a fentiekben említett problémák felszíni és mélyebb rétegeit is. Lesznek olyan gyakorlatok, amelyekkel elő tudjuk hozni azokat az ismeretlen gátakat, amelyek jelen pillanatban akadályozzák az egyént a női minőség megélésével kapcsolatosan. Meditálni is fogunk.
Egy külsős személy segítségével lehetőségeket, megoldásokat találunk arra, hogy az egyén önbizalmát a külső megjelenésével is erősíthessük. Hiszen nem elég, hogy belül változzunk, a külsőnket is változtatni szükséges. Egyik nincs a másik nélkül.
Tabuk nélkül meg fogjuk beszélni közösen, de ha arra igény van akkor egyéniben is, azokat a problémákat, amelyeket még senkivel sem mertetek megbeszélni.
Nem tudom megmondani senkinek, hogy mit és hogyan változtasson az életén. Amit át tudok adni az a saját életutam, a saját tapasztalataim, melyekből – úgy gondolom – sokan meríthetnek erőt, bátorságot, és változást.
Szeretettel várok minden olyan hölgyet aki szeretne egy nagyot változni, és tudatosan élni a nőiességét !
A létszám korlátozott (max. 15 fő), ezért kérlek mielőbb jelezd részvételi szándékodat.
A részvételi díj alkalmanként 1.600 Ft.
A kurzus kezdése: hamarosan indul
Kérlek, hogy a foglalkozásokra hozzál magaddal váltóruhát és meleg zoknit.
Szeretettel várlak!
Masszázs tanfolyam másként
A tanfolyam nemcsak azoknak szól, akik már elsajátítottak egy vagy több masszázs technikát, mégis úgy érzik, hogy maga a technika kevés ahhoz, hogy valóban tudjanak foglalkozni, kezelni és "hitelesen" bánni az emberi testtel, hanem lehetőséget ad azok számára is, akik még csak foglalkoznak a masszázs gondolatával, vagy az emberek "tanításával", de még nem tudják melyik lehet az Ő terüleltük. Szeretnék feltérképezni a tehetségüket, felszínre hozni rejtett képességeiket.
Amikor "kezdő masszőr" koromban elsajátítottam az egyes masszázs technikákat, majd alkalmaztam a hozzám fordulókon, egyfajta hiányérzetem volt mindig. Úgy éreztem, hogy maga a technika kevés ahhoz, hogy bánni is tudjak a Vendéggel. Szerettem volna mindig többet adni, mint egy egyszerű masszázs. Ezután résztvettem olyan tanfolyamokon, ahol kifejlesztettem azon képességeimet, melyekkel ma már hitelesebben, megkockáztatom egyfajta "gyógyító" jelleggel kezelem a Vendéget.
Az egynapos tanfolyam lehetőséget biztosít a résztvevőnek, hogy jobban megismerhesse saját képességeit - az elsajátított technikákon túl. Lehetősége nyílik, hogy ráláthasson, hogyan szentelhet nagyobb figyelmet a vendégnek, hogy az mielőbb eljuthasson a teljes relaxáció állapotába. Továbbá elsajátíthatók azok a technikák is, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kezelés hatására az öngyógyító folyamatok mielőbb beindulhassanak.
A tanfolyam elméleti és sok-sok gyakorlati részből tevődik össze. Az elméleti részben lehet, hogy lesz olyan amit már a résztvevő hallot, de vélhetően nagyon sok olyat fog kapni, amit eddig még nem tartozott az ismeretei közé, és nem tapasztalt.
Az elméleti részben foglaltak - valamint azon túl - gyakorlását a résztvevők felváltva, egymás testén, valamint az én testemen végzik.
Ezek a gyakorlatok - a teljesség igénye nélkül - a következők:
• Az energia vonalak, csakrák, betegségek érzékelésének gyakorlása.
• Egyéni képességek felismerése, felszínre hozása, valamint azok integrálása a masszázsba.
A csoport létszáma korlátozott, max. 4-5 fő.
Az alábbi időpontokban indulnak kurzusok:
Első kurzus:
2012. február 3. (péntek) 18-21 óra
2012. február 5. (vasárnap) 10-17 óra
Második kurzus:
2012. február 10. (péntek) 16-21 óra
2012. február 11. (szombat) 10-15 óra
Részvételi díj: 13.000 Ft.
További részleteket a bejelentkezés után küldök.